Hírek
2024. jún. 4.
DSZC Bethlen
Lélekmozgató program
Iskolánk, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, mint minden évben 2024-ben is részt vett február 22-én a Magyar Parasport Napja lélekmozgató programján.
Fontosnak tartjuk, hogy az ép gyerekeink megtapasztalják a fogyatékkal élők világát, formálódjon a szemléletük. A rendezvényt iskolánk tornatermében tartottuk meg a tanítási órák keretében. A testnevelés órákon részt vevő diákok és a hozzájuk csatlakozó osztályok próbálták ki a parasport különböző ágait. Intézményünkből 350 diák és 4 tanár vett részt az általunk szervezett programon. A sportágak kiválasztásában segítségünkre volt a FODISZ tájékoztató kiadványa és figyelembe vettük a helyi sajátosságainkat, lehetőségeinket. A kiválasztott sportágak mellett a testnevelés munkaközösség is kitalált egy lélekmozgató feladatot, hogy változatosságával és az ép tanuló számára nehezen megvalósíthatóságával fokozottabban váltsa ki nevelő hatását. Munkaközösségünk a tanítási órák előtt kialakította a munkaállomásokat, amelyeken a diákjaink kipróbálhatták a különböző sportágakat. A sportágak közül az ülőröplabdát, szkandert, kerekesszékes vívást, bekötött szemmel kincskeresést valósítottuk meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Színes programokkal telt a Fenntarthatósági Témahét!
Az idei Fenntarthatósági Témahét ismét színes és tartalmas programokat kínált diákjainknak. A programokkal egyben a ZÖLD BÖJT kezdeményezéshez is hozzájárulhattunk.
2025. ápr. 15.
DSZC Bethlen

Bethlenes siker a Cívis Álom városi verseny döntőjében!
Lezajlott a Cívis Álom városi vetélkedő döntője, ahol iskolánk, a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata dicsőséges második helyezést ért el!
2025. ápr. 15.
DSZC Bethlen

Szavalóversenyen ért el sikert Bakonszegi Anna Zsófia!
Örömmel adjuk hírül, hogy a XXII. Debreceni Költészeti Fesztivál keretében megrendezett szavalóversenyen iskolánk tanulója, Bakonszegi Anna Zsófia (10.C osztály) a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium diákja 3. helyezést ért el.
2025. ápr. 15.
DSZC Bethlen